Deutsch Hírek English Deutsch Hírek English

Akasztói Halgazdaság
 
„Gépészmérnökként tanítottam Kiskunlacházán egy középiskolában, 1982-ben félévig, majd folytatva a családi hagyományokat, virágkertészetet hoztam létre. Eszemben sem volt haltenyésztéssel foglalkozni, amíg az üzlet 1989-ig jól jövedelmezett, de akkor begyűrűzött az olaj világpiaci ára, a fűtési költségeink megugrottak, és abban az évben veszteségesek is voltunk. Tudtam, hogy előbb-utóbb váltanunk kell. Ekkor jött az ötlet, hogy halastavat kellene építeni. Egy barátom szülei, akik haltenyésztéssel foglalkoztak, azt mondták, hogy Akasztó mellett  van egy 70 hektáros terület, ahol el lehetne kezdeni a tenyésztést. Megvettem a földet, és belevágtunk. 1989 ősszén kezdtük építeni a halgazdaságot, ezen a terméketlen pusztán, amelynek értéke nem érte el az egy aranykoronát sem hektáronként. Haltenyésztési szakkönyveket vettem, szakemberektől kértem tanácsokat, beléptem a Haltermelők Országos Szövetségébe, ahonnan sok segítséget kaptam. Majd 2001-ben a Debreceni Tudomány Egyetemen halászati szakmérnöki diplomát szereztem. Célokat állítottam fel, azokat akartam megvalósítani, de mindig csak addig nyújtózkodtam, ameddig a takarónk ért.” (Írta: Barta Zsolt; Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. 2007.08.28.)
 
1992 tavaszára megépítésre került az 50,3 ha-os gazdaság, amely 4 tóból és 9 db ezer m2-es telelőből állt. 1997-ben újabb területek kerültek megvásárlására, és elkezdődött a gazdaság bővítése. Jelenleg a vállalkozás 83,8 hektáron üzemeltet 6 tavat és 10 teleltetőt, amelyeknek vezetését 2003 óta Szabó Róbert halászati szakmérnök látja el. A tavak szikes, terméketlen, más mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan, korábban juhlegelőnek használt, sík területen épültek. Az altalaj kötött, sovány agyag, átlagos vastagsága 65 cm, amelyen néhány centiméter termékeny iszapréteg van. A vízellátás a Kiskunsági Főcsatornából, az ahhoz csatlakozó tápcsatornából, gravitációsan és szivattyúkkal történik. A kapott víz pH-ja 7,8 – 8,3, tápanyag szintje alacsony. Vízszennyezés, vízminőség romlás, nem várható, mivel szennyező forrás a gazdaság felett egészen a Soroksári Duna-ágig, a csatorna torkolatáig, nem található, az onnan származó szennyeződés pedig a tavak vízkivételéig lebomlik, illetve a csatornákban lévő nagy mennyiségű növényzet megköti, kiszűri.  A vízgyűjtő terület síkvidéki jellegére tekintettel, felhőszakadás esetén, hirtelen, nagy mennyiségű, mezőgazdasági területekről bemosódó tápanyaggal és vegyszer maradványokkal szintén nem kell számolni. A tavak lecsapolása a tápcsatornán keresztül a Kiskunsági Főcsatornába történik nagyrészt gravitációsan.
 
Vevőink, akik elsősorban horgász vizek üzemeltetői, a megtermelt Akasztói Szikipontyunk
70 %-át elviszik, hiszen megszokták a nálunk vásárolt hal kitűnő minőségét, ismerik korrekt, egész évben folyamatos kiszolgálásunkat. Halunk felmaradó részét kiskereskedőknek, illetve az Akasztói Halascsárda és Horgászpark konyhájának, halboltjának és horgásztavának értékesítjük. Áru halunk 90 %-át szállítjuk, amely feladatot saját szállító járműveinkkel oldunk meg, hőszigetelt tartályokban. A tavak, illetve a teleltetők időjárási viszonyoktól függetlenül megközelíthetők gépkocsival az 53 számú főút 14-es km szelvényében lévő leágazástól, köves úton. A gazdaság területi adottságai 3 éves termelési ciklushoz megfelelők, a telepítési sűrűséget is ennek megfelelően tervezzük.
 
A takarmányozást a ponty energia igénye alapján végezzük, etetési terv alapján, amelyet a kéthetente elvégzett próbahalászatok eredménye alapján szükség szerint módosítunk, ezzel kiküszöbölve a halak zsírosodását. Tenyészanyagunkat, zsengét, illetve előnevelt halat minősített állományból saját keltetőnkben állítjuk elő. A ponty mellett szaporítunk harcsát, compót, növényevőket. Állományunk vírusmentes, állandó állatorvosi ellenőrzés alatt áll.
 

Nagyker halértékesítés és információ: Szabó Róbert (tel.: +3620 46 64 164)

 
Vissza az elöző oldalra
   
 
   
 
   
 
   
 
   
 
   
 
   
 
   
 
Hírek DeutschEnglish